A nagy Gatsby

" A múlt nem jöhet vissza "

F. Scott Fitzgerald 1925-ben megjelent regénye alapján készült hatalmas film. A történet a 20-as években játszódik Amerikában, a lehetőségek hazájában, ahol szinte minden megvalósulhat. Egész New Yorkot magával ragadta az őrület, a tőzsdék rekordokat döntöttek, az emberek erkölcsei lazultak, kitágult számukra a világ. Ám az amerikai álom hajszolása végül tragédiába fullad. A film látványvilága, zenei világa, és különös, már-már misztikus sejtetései magával ragadják a nézőt. Régen láttam olyan filmet, amely ennyire hatással lett volna rám. Szinte kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni a következő percben. A főszereplő Di Caprio, aki a Titanic óta mára már kinőtt kisfiús bájából, hatásosan alakítja a múltat hajszoló férfit, aki mindent feláldoz a szeretett nőért. De az is lehet, hogy valójában a saját megálmodott életét akarja megvalósítani, amelynek része a nő, s nélküle ez az álom nem lenne teljes. Hiszen minden részletnek illeszkednie kell, az álom csak így áll össze egy tökéletessé. De tudjuk, hogy az élet nem tökéletes, s néha hiba csúszik a gépezetbe, amelyre nem számítunk, s összedől, mint egy kártyavár, amely ebben a filmben is megtörténik. A film elején a titokzatosnak mutatott Mr. Gatsby fokozatosan bontódik ki előttünk, mint a virág, s hull le róla az igazság súlyos leple. Valahol sajnáljuk, s talán kissé őrültnek is tartjuk, de csaló bűnözőnek semmiképpen sem, hiszen minden tettét egy olyan ártatlan és gyönyörű érzés motiválja, mint a szerelem. A hosszú idő után történő első találkozás mindig kegyetlenül nehéz, de a viszontlátás első pillanata egy mágikus pillanat, félünk tőle, de ugyanakkor vágyunk rá. E kettős érzés kerítette hatalmága Gatsbyt is, amikor Nick Carraway segítségével találkára hívja a lányt. Dajsy mit sem sejtve érkezik Tomhoz, s elámul a sok virágtól, ami fogadja, tudja, hogy ez a szerelem jele, de azt nem sejti, hogy a virágok Gatsbytől vannak, majd mikor 5 év után találkonak a tekintetek, megfagy a levegő köztük, s az első perc nehézségei után elkezd olvadni a jég, hiszen valami megszakadt köztük és mindkét félben ott rejtőztek a kérdések a bizonytalanság és a remény. Titokzatosan jelenik meg a zöld fény, a világítótorony fénye, amely, mintegy mutatva az utat, feltűnik a horizonton, s amelyet Gatsby mintha meg akarna ragadni, de folyton kicsúszik a kezei közül. A zöld a remény színe, s talán nem véletlen, hogy ez a reménygömb is zölden tündököl. Később tudjuk csak meg, hogy ez a fény a lány felé mutat, és a ködben aztán lassan eltűnik. S Gatsby is rádöbbent akkor, hogy a zöld fény azon a napon örökre elveszítette mágikus jelentőségét. Immár ismét csak egy zöld lámpa volt a móló végén s a lista, a bűvös tárgyak listája egyre rövidebb lett. Megvalósul egy szelet az álomból, amely ezáltal elveszítette varázsát, hiszen a nő, akit maga mellé álmodott, immár mellette feküdt. Ám hátra volt még egy akadály. Daisy már férjezett volt. Közben fény derül Gatsby múltjának egy részletére, eredeti neve Jay Gats, s egy szegény észak dakotai család sarja, de mindigis azt képzelte magáról, hogy ő Isten gyermeke, ezért 16 évesen megszökött otthonról és a szerencsének köszönheti, hogy találkozott későbbi milliomos pártfogójával, akinek megmentette az életét, de cserébe megtanult úriember lenni, bejárta a világot, tapasztalatot szerzett és vagyont, valamint útmutatást az élethez, s nem utolsó sorban önbizalmat. Egy igazi gantleman vált belőle, aki meg tudta állni a helyét az életben, s gazdagságra tett szert. A film ugrál a múltban és a jelenben, ezért a következő képsor már egy partin folytatódik, ahol a férjet kijátszva a szerelmesek egy eldugott helyen megcsókolják egymást, de ez a jelenet is olyan ártatlanul és érzékletesen van ábrázolva, hogy szinte beleborzong az ember. A jelenet zavaró ténye az, amikor Daisy a jelen elől menekülve meg akar szökni, s másutt folytatni az életet. Gatsbyt ez teljesen megdöbbenti, hiszen a lány miatt álmodott meg mindent, oda s arra a helyre és ott szerette volna folytatni, ahol az 5 évvel ezelőtt megszakadt. Mint egy film, amely vetítés közben elszakad, de egy ügyes mozdulattal újra lehet ragasztani, s máris pörög tovább. Persze nem mindig megy a ragasztás olyan simán, valamikor az illesztés nem sikerül tökéletesre s a film újból elszakad. Még ekkor sem hiszi el Gatsby, hogy a múltat nem lehet semmissé tenni, ami elmúlt, azt nem lehet visszahozni többé, az elszalasztott pillanatok örökre rányomják bélyegüket az életünkre. Ezért is tért vissza emlékezetében újra meg újra a múltba, amikor megismerte a lányt, amikor először csókolta meg. Tudta, hogy a lelke azon a napon végleg elveszítette isteni szabadságát. Nagyon jól ismerjük ezt az érzést, amikor valaki annyira magával ragad, hogy többé nem leszünk önmagunk, hanem minden gondolatunk és tettünk a másiké lesz, a másik miatt történik, s úgy érezzük, örökre hozzá vagyunk láncolva. Tudta, hogy ez a szerelem örökre megváltoztatja a sorsát. Kétségtelen, hogy vannak sorszerű találkozások, amelyek kihatnak egész életünkre, s átírják azt, és ezt általában már akkor tudjuk, amikor először nézünk a másik szemébe. Az idő itt nagy szerepet kap, a pillanat, amikor valamit elhatározunk, hogy megtesszük, ki akarjuk tolni az időt, hogy annál izgalmasabb és felejthetetlen legyen az, ami utána következik, aztán nem ellenkezünk tovább. Dajsy ebben a pillanatban kinyílt számára mint egy virág és az Isten gyermek végleg földre szállt. S megtörtént a csoda, a szerelem csodája, Gatsby és Dajsy csodája. De aztán mint megtudjuk jött a háború, s Gatsby bevonult, a lány pedig hozzáment a dúsgazdag Tom Buchananhez. Újabb ugrás a jelenbe, Gatsby nem rendezett több estélyt, Dajsy titokban járt hozzá, s készültek a nagy bejelentésre. Az utolsó pillanatban azonban a lány meggondolja magát, bizonytalan lesz, s nem mondja meg a férjnek, hogy elhagyja, hogy sohasem szeretett mást csak Gatsbyt. Hiszen ez hazugság, csupán Gatsby képzeletében létezett ez az elmélet, s ezt ráerőszakolta a lányra, aki ez alatt a súly alatt összeroppant, s végül elrohant. Dajsy és Gatsby suhantak a hűs alkonyatban a halál felé. Nagyon hatásosan érzékelteti a film ezt a jelenetet, ahogy megjelenik a szempár, amely mindent lát, Isten szeme mindent lát felirattal, s ahogy a hisztérikus Mr. Buchanan szeretőjének teste vonaglik a levegőben s élettelenül hullik a földre mint egy súlyos bűn. A gázolók meg sem állnak, tovább hajtanak. A legkegyetlenebb jelenet a filmben szerintem az, amikor Buchanan a helyszínre érve letagadja, hogy ismeri az áldozatot,ezzel is bizonyítva, azt, hogy semmit sem jelentett neki a lány, csak egy jó mókát. A férj közben megvádolja, hogy ő a gyilkos, mert régebben látta abba a sárga sportkocsiban, amely elgázolta a feleségét, de Buchanan rátereli a gyanút Gatsbyre, s távozik a helyszínről. Hazaérve megnyugtatja feleségét, hogy minden rendben lesz, elfelejtik az egészet, s minden megy tovább a régi kerékvágásban. Közben Gatsby reménykedik, hogy a lány meggondolja magát és vár, hogy fölhívja, biztos benne, hogy hívni fogja, és amikor megcsörren a telefon, a medencéből kilépve az elgázolt nő férje lelövi. Gatsbyt a remény ölte meg, az hogy hitt a szerelemben, a nőben és az álmaiban. Senki nem jött el a temetésére, csak Nick Carraway a történet narrátora és Gatsby barátja. Az élet folyt tovább, s Dajsy ott folytatta az életét, ahol abbahagyta. Gatsby a remény harcosa volt. Csak azt nem tudta, hogy amit keres, már a múlté. Gatsby hitt abban a zöld fényben, a mámorító jövőben, ami évről évre távolabb kerül tőlünk. Ma sem sikerült elérni, de sebaj, majd holnap gyorsabban futunk utána, messzebbre nyújtjuk a kezünket és akkor majd egyszer, talán... Tovább küzdünk hát, evezünk az ár ellen, és sodródunk napról- napra a tegnap felé. A film tanulsága számomra az első mondat, a múlt SOHA többé nem jöhet vissza...