És ha az ember él, még mindig történhet valami... 

Szerb Antal: Utas és holdvilág 

A napokban olvastam újra ezt a fantasztikus atmoszférával rendelkező történetet, s újabb érdekes részleteket fedeztem fel benne, amelyeket most megosztok veletek. Mióta utoljára olvastam, sok minden történt körülöttem, ami nyilván befolyásolta mostani látásmódom, s ezért is jó időnkét újraolvasni egy-egy könyvet. Szándékosan nem olvastam semmilyen tanulmányt, vagy kritikát, mert nem szerettem volna ha bármilyen módon befolyásol és bekúszik az én privát gondolataim közé. Mondanom sem kell, hogy számomra ez kultuszkönyv, a legcsodálatosabb utazásokat tettem benne, és repített el mélyebb gondolati síkokra. Megpróbálok nem tartalomszerűen írni, hanem inkább benyomásszerűen, egy- két részletet kiragadva, egy- két kapcsolatot megvilágítva. Kétségkívül sok benne az esemény, de mégis ami végig ott motoszkált a fejemben az a nosztalgia és az, hogy szeretem azokat a történeteket, ahol nincs megoldva a múlt, vagy ahol a múltból bukkannak fel emberek. Ki tudja miért? Mindenképpen hozzájárul az, hogy az író végig készenlétben tartja az olvasót, mindig új részletek kerülnek felszínre. Egy ablakhoz tudnám hasonlítani, ablak a regénybe, ahol sok titok lappang, s az ablakon egy roló, amit az író lassacskán felhúz, s ezzel újabb titkokra derít fényt, de a végső titokra sohasem, mert azt kegyetlenül az olvasóra bízza. Szóval amiből kiindulnék az a nosztalgia, ami néha olyan mélységekbe repít, hogy ha lenne egy időgépünk, rögtön beleülnénk és visszamennénk néhány hónapot vagy évet. Még szerencse, hogy ilyen nem létezik (egyelőre), mert akkor soha nem élhetnénk át a nosztalgia érzését és nem álmodoznánk. "Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után; keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában.'' Néha annyira erős és magával ragadó érzéshullám, vagy nevezzük állapotnak, hogy szinte elhisszük, hogy mindent újra lehet élni, és helyre lehet hozni.Mihály a regény főhőse, a nosztalgia hatására menekül el saját élete elől vissza a kamaszkorba, majd fiatal felnőtt korba, és kergeti a beteljesülhetetlent. Ha valamit egy napon elvágunk, legyen az érzés, kapcsolat, vagy egy ki nem mondott szó, az valamikor egy legkevésbé várt pillanatban fog visszaköszönni és bonyodalmakat okozni, ahogy ebben a regényben is történt. Mihály még nem is tudta, hogy akaratától függetlenül be fog következni az, amire gondolni sem mert, de mégis szerette volna, ha valahogy megtörténik. Ez az a jelenet a könyvből, amikor Mihály rossz vonatra száll és elveszíti feleségét, először a szó fizikai, majd átvitt értelmében is. A regény központi alakja Éva, aki ugyan alig szerepel a könyvben, mégis minden róla szól. A végzet asszonya nem túlzó kifejezés úgy gondolom. Egy nő, aki ennyi pasit halálosan meg tud bolondítani és manipulálni, hogy aztán képtelenek normális életet élni, jogosan kapja ezt a jelzőt. De ha még mélyebbre akarunk ásni, az Éva egy beszélő név, a Biblia egy alakja, a teremtéstörténet központi figurája, a bűnös nő, aki elcsábítja és végzetbe taszítja a férfit Ádámot. Ez a történet illik a mi Évánkra. Vegyük sorba, Tamás a szerelmes testvér, aki felismerve testvére Éva iránti bűnös szerelmét öngyilkosságot követ el, de ebben Éva segít neki, majd Ervin, aki nem tudja földolgozni, hogy Éva eltűnt az életéből, és ferences szerzetesnek áll, majd ennek következtében beteg lesz és meghal, valamint Mihály, aki szintén eljátszik az öngyilkosság gondolatával, mondván ha nem lehet Évával, akkor az élte értelmetlen, s tulajdonképpen át is éli a halálfélelmet az olasz keresztelőn, s ennek következtében jut arra az elhatározásra, hogy Évát ezáltal kiölte magából, tehát szükségtelen meghalnia. Egyetlen aki nem hal meg Éva által az János, viszont őt is manipulálja, hiszen miatta lopja meg barátját Mihályt. Éva mint egy mágnes, akinek ereje lebénítja a férfiakat, és úgy bábozik velük, ahogy neki tetszik. A regény másik nőalakja Erzsi, Mihály újdonsült felesége. Az ő kettejük viszonya éretlen, mindkettő a másikban kereste azt, amivé válni akart, de nem volt hozzá bátorsága. Mihály elhatározta, hogy konformizálódik, normális rendezett életet fog élni, hátrahagyva az álmodozásait, az Ulpius- házban töltött évek hatását, Erzsi pedig túlságosan földhöz ragadt volt, minden társadalmi előírásnak megfelelt, de szeretett volna egy kicsit olyan olyan lenni mint Mihály, és nem megfelelni a világnak. Még jól is elsülhetett volna ez a kapcsolat, de nem volt őszinte, hiszen Mihály végig Évát szerette, ő jelentette számára a beteljesületlen szerelmet, a vágyat, az ifjúság édes mámorát. Az is kiderül, hogy Mihály miért ragaszkodott annyira Évához.' " Téged azért szeretlek, mert hozzám tartozol, őt azért, mert nem tartozott hozzám."  Hogy a pasiknak miért mindig az a nő kell, aki számukra elérhetetlen, ezt nem értem. De erre gyönyörű választ találtam a regényben: " A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek  egymáshoz. A közeledés persze csak illuzorikus, mert a szerelem valójában eltávolít. A szerelem polaritás- a két szerelmes a világ két ellenkező töltésű pólusa."  Mihálynak elsősorban magában kellett megvívnia Éva ellen a csatát, ki kellett magából űznie, mint egy démont, hogy tovább tudjon létezni, Éva ugyanis legyengítette őt, áldozattá tette, ahogy kamaszkorukban a színdarabokban az Ulpius- házban. Mihály szeretett áldozat lenni, akit Éva megöl. Valahogy Éva és a halál átélése egybefonódott, és amikor a halált megélte, bár csak gondolati síkon, kielégült, eltűnt a halott Tamás kísértése és Éváé is. '' Ekkor eszmélt rá, hogy az egész riadt és vizionárius éjszaka folyamán nem is gondolt Évára. A pauza. Élete legnagyobb pauzája. Furcsa dolog, meghalni egy nőért, aki egész éjszaka eszünkbe sem jut!"  Ezen a ponton továbblépett és az életet választotta. "Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami." A regény végén ott a remény, ha megadjuk magunknak a lehetőséget az életre és a szeretetre, akkor abból még valami jó is kisülhet. Ki tudja, talán néha nem a démont kéne kergetni, hanem észre kellene venni azt, aki igaz érzelmeket táplál irántunk, mégha nem is elérhetetlen...

Idézetek a könyvből:

- Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.

- Felmentek Fiesoléba, és nézték, amint egy zivatar fontoskodó gyorsasággal, futólépésben jött a hegyeken át, hogy még idejében utolérje őket.

- Szeretett képzeletben visszahelyezkedni múltjának egy pontjába, és annak a szemszögéből átcsoportosítani mostani életét.

Az érsekre várva...

Bodor Ádám: Az érsek látogatása verzusz Dolina

Könyv és film, bár az utóbbi csak halvány árnyéka a regény hangulatának. Aki olvasta a könyvet, az csalódni fog a filmben, aki viszont a film alapján ítéli meg a könyvet, hibát követ el. Bodor Ádám az egyik legeredetibb kortárs írónk, különös mágikus realista elemekkel tűzdelt történeteivel hamar abszurd világokba csöppenhetünk, amelyekből nem hiányzik az irónia és ezeknek a világoknak a keserű sivársága. Nincs ez másképp ebben a regényben sem. Bár évekkel ezelőtt olvastam, most sikerült megnéznem a filmet is, ezen felbuzdulva ragadtam billentyűzetet és osztom meg veletek észrevételeimet, gondolataimat. Már az első fejezetben nyilvánvalóvá válik, hogy a regény helyszíne Bogdanski Dolina egy elfelejtett, fád hely valahol a Kárpátok hegyei közt a szemétégető tőszomszédságában, ahol nem érdemes reménykedni, vagy tervezni, hiszen itt bármi megtörténhet és meg is történik. "... a hulladék halmai akkorára nőttek, hogy elállják az északi szelek útját, a város fölött már déltájban elhomályosult a levegő, csak a bűz kocsonyás harangja remeg a háztetők fölött, elnémulnak benne még a legvadabb sirályok is. A falak közé zsibbasztó csend ereszkedik, csak a legyeket lehet hallani, amint koppannak az ablakokon." E különösen undorító helyen látszólag rendszerváltás történt, valójában azonban minden ugyanolyan, mint azelőtt, hiszen a hatalmat átvevő papok, ugyanazok az emberek, akik azelőtt katonák voltak, csak éppen fekete csuhát öltöttek magukra és szakállat ragasztottak. A diktatúra minden vonása felfedezhető ebben a világban: a megfélemlítés, a nemkívánt emberek eltávolítása a táborba, a hatalom kiszolgálóinak kiváltsága. A hatalomátvevők egy éjjel alatt szállták meg a várost, s kezükbe vették az irányítást. Ebbe a kegyetlen világba csöppen be főhősünk Gábriel Ventuza, aki egy nap miután a vonaton kirabolták egy szeméttelepen köt ki, majd 5 napig alszik a fodrászat egy hátsó helységében. Amikor magához tér, teljesen idegen neki ez a fajta világnézet, amelyet-e helyen tapasztal, s minél előbb el akarja hagyni a várost, ő csupán apja, Viktor Ventuza hantjait szeretné elszállítani. Mivel egy vasa sincs, pénzhez kell jutnia, ami egy ilyen korrupt helyen akár évekbe is beletelhet és az is lehet, hogy sosem sikerül kijutnia ebből a fogságból. Hihetetlen számára, hogy az emberek itt elégedettek és nem tesznek semmit, csak élik a nyomorult kis életüket. Semmi joguk sincs, ki vannak szolgáltatva a rendszernek, amelyben csupán rabszolgák lehetnek. Abszurdisztán, ahogy én nevezem, legfontosabb helye a fodrászat, amely vezetője a befolyásos Colentina Dunka. Kapcsolatai révén sok mindent el tud intézni, ezért Ventuza őt keresi fel ügye megoldásában, s bár a háttérből segít neki, valójában el van foglalva saját boldogságának hajszolásával és befolyásának megerősítésével. Nem csupán a főpapot tartja nyájas modorával a karmai között, de a magához édesgetett Vidra földrajztanár feleségét is, Natalia Vidrát. E különös erotikus kapcsolatot csupán Colentina Dunka táplálja, mégis sikerült megfélemlíteni a lányt, s rákényszeríteni, hogy kiszolgálja romlott vágyait, s ekkor talán ráveszi a helynököt, hogy kiengedjék Natalia férjét a tüdőgondozó elkülönítőjéből, ahová féltékenységből maga Colentina Dunka juttatta. Ventuza várja a csodát, hogy valami történik és ő pénzhez jut, s egy nap megérkezik a jereváni milliomos Senkowitz, akinek két rokonát, ki kell csempésznie az Izolda tüdőgondozóból. A felkérés nem szokatlan, mivel apja Viktor Ventuza híres embercsempész volt. Mindez e regény elején történik, amikor Ventuza rábeszélése után a két eszétvesztett testvér kiásva az ágy alatt egy lyukat, egy vájatot találnak s ezen elindulva kijutnak a táborból. Ventuza eljátszva, hogy elkapta  a testvéreket, a helynöktől váltságdíjat kap, amiből ki tudja hantoltatni az apját, és meg tudja szöktetni a korábban megkedvelt Natalia Vidrát is. A lány azonban nem megy egy Gábriellel, hanem inkább tovább szolgálja Colentina Dunkát, ezért Gábriel magával viszi a beléje régen szenvedélyesen szerelmes Mauzit. A tervet azonban a féltékenységtől vezérelt Petrus, Colentina Dunka nevelt fia meghiúsítja, és a holttest helyett döglött kutyákat tetet a koporsóba. Elindul a vonat, de mikor mozgásba jön, az egyik sírásó elszólja magát, hogy kutyák vannak a koporsóban, így Gábriel Ventuza leugrik a vonatról, s a vonat tovább robog Mauzi Aniesszel, aki isten tudja, hol kötött ki, ha ugyan kikötött valahol. Gábriel visszatér a városba, ahol megtudja, hogy bátyja a kegyetlen gyilkos hajlamú Hamza a városban tartózkodik, ennek hallatára a hatalmas hóesésben elindul Petrussal a nagyvilágba. " A háztetők fölött csak a szeméttelepek delejes szentjánosbogár- burája világított, átderengett az állomásépületek ablakain, imbolygó árnyával és a szeminaristáknak, akik talpukra kötött párnákkal álmukban is a váróterem végtelen köreit rótták. " És hol a várva várt érsek, akit minden pénteken tűzijátékkal vártak, és aki miatt lázban égett az egész város? Nos, ő sohasem érkezett meg Bogdanski Dolinába, csupán a hírhedt temetési biztos Hamza Ventuza, aki Periprava vikáriust fogja búcsúztatni, s sejteni lehet, hogy ő fogja átvenni az irányítást a város felett. 

A nagy Gatsby

" A múlt nem jöhet vissza "

F. Scott Fitzgerald 1925-ben megjelent regénye alapján készült hatalmas film. A történet a 20-as években játszódik Amerikában, a lehetőségek hazájában, ahol szinte minden megvalósulhat. Egész New Yorkot magával ragadta az őrület, a tőzsdék rekordokat döntöttek, az emberek erkölcsei lazultak, kitágult számukra a világ. Ám az amerikai álom hajszolása végül tragédiába fullad. A film látványvilága, zenei világa, és különös, már-már misztikus sejtetései magával ragadják a nézőt. Régen láttam olyan filmet, amely ennyire hatással lett volna rám. Szinte kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni a következő percben. A főszereplő Di Caprio, aki a Titanic óta mára már kinőtt kisfiús bájából, hatásosan alakítja a múltat hajszoló férfit, aki mindent feláldoz a szeretett nőért. De az is lehet, hogy valójában a saját megálmodott életét akarja megvalósítani, amelynek része a nő, s nélküle ez az álom nem lenne teljes. Hiszen minden részletnek illeszkednie kell, az álom csak így áll össze egy tökéletessé. De tudjuk, hogy az élet nem tökéletes, s néha hiba csúszik a gépezetbe, amelyre nem számítunk, s összedől, mint egy kártyavár, amely ebben a filmben is megtörténik. A film elején a titokzatosnak mutatott Mr. Gatsby fokozatosan bontódik ki előttünk, mint a virág, s hull le róla az igazság súlyos leple. Valahol sajnáljuk, s talán kissé őrültnek is tartjuk, de csaló bűnözőnek semmiképpen sem, hiszen minden tettét egy olyan ártatlan és gyönyörű érzés motiválja, mint a szerelem. A hosszú idő után történő első találkozás mindig kegyetlenül nehéz, de a viszontlátás első pillanata egy mágikus pillanat, félünk tőle, de ugyanakkor vágyunk rá. E kettős érzés kerítette hatalmága Gatsbyt is, amikor Nick Carraway segítségével találkára hívja a lányt. Dajsy mit sem sejtve érkezik Tomhoz, s elámul a sok virágtól, ami fogadja, tudja, hogy ez a szerelem jele, de azt nem sejti, hogy a virágok Gatsbytől vannak, majd mikor 5 év után találkonak a tekintetek, megfagy a levegő köztük, s az első perc nehézségei után elkezd olvadni a jég, hiszen valami megszakadt köztük és mindkét félben ott rejtőztek a kérdések a bizonytalanság és a remény. Titokzatosan jelenik meg a zöld fény, a világítótorony fénye, amely, mintegy mutatva az utat, feltűnik a horizonton, s amelyet Gatsby mintha meg akarna ragadni, de folyton kicsúszik a kezei közül. A zöld a remény színe, s talán nem véletlen, hogy ez a reménygömb is zölden tündököl. Később tudjuk csak meg, hogy ez a fény a lány felé mutat, és a ködben aztán lassan eltűnik. S Gatsby is rádöbbent akkor, hogy a zöld fény azon a napon örökre elveszítette mágikus jelentőségét. Immár ismét csak egy zöld lámpa volt a móló végén s a lista, a bűvös tárgyak listája egyre rövidebb lett. Megvalósul egy szelet az álomból, amely ezáltal elveszítette varázsát, hiszen a nő, akit maga mellé álmodott, immár mellette feküdt. Ám hátra volt még egy akadály. Daisy már férjezett volt. Közben fény derül Gatsby múltjának egy részletére, eredeti neve Jay Gats, s egy szegény észak dakotai család sarja, de mindigis azt képzelte magáról, hogy ő Isten gyermeke, ezért 16 évesen megszökött otthonról és a szerencsének köszönheti, hogy találkozott későbbi milliomos pártfogójával, akinek megmentette az életét, de cserébe megtanult úriember lenni, bejárta a világot, tapasztalatot szerzett és vagyont, valamint útmutatást az élethez, s nem utolsó sorban önbizalmat. Egy igazi gantleman vált belőle, aki meg tudta állni a helyét az életben, s gazdagságra tett szert. A film ugrál a múltban és a jelenben, ezért a következő képsor már egy partin folytatódik, ahol a férjet kijátszva a szerelmesek egy eldugott helyen megcsókolják egymást, de ez a jelenet is olyan ártatlanul és érzékletesen van ábrázolva, hogy szinte beleborzong az ember. A jelenet zavaró ténye az, amikor Daisy a jelen elől menekülve meg akar szökni, s másutt folytatni az életet. Gatsbyt ez teljesen megdöbbenti, hiszen a lány miatt álmodott meg mindent, oda s arra a helyre és ott szerette volna folytatni, ahol az 5 évvel ezelőtt megszakadt. Mint egy film, amely vetítés közben elszakad, de egy ügyes mozdulattal újra lehet ragasztani, s máris pörög tovább. Persze nem mindig megy a ragasztás olyan simán, valamikor az illesztés nem sikerül tökéletesre s a film újból elszakad. Még ekkor sem hiszi el Gatsby, hogy a múltat nem lehet semmissé tenni, ami elmúlt, azt nem lehet visszahozni többé, az elszalasztott pillanatok örökre rányomják bélyegüket az életünkre. Ezért is tért vissza emlékezetében újra meg újra a múltba, amikor megismerte a lányt, amikor először csókolta meg. Tudta, hogy a lelke azon a napon végleg elveszítette isteni szabadságát. Nagyon jól ismerjük ezt az érzést, amikor valaki annyira magával ragad, hogy többé nem leszünk önmagunk, hanem minden gondolatunk és tettünk a másiké lesz, a másik miatt történik, s úgy érezzük, örökre hozzá vagyunk láncolva. Tudta, hogy ez a szerelem örökre megváltoztatja a sorsát. Kétségtelen, hogy vannak sorszerű találkozások, amelyek kihatnak egész életünkre, s átírják azt, és ezt általában már akkor tudjuk, amikor először nézünk a másik szemébe. Az idő itt nagy szerepet kap, a pillanat, amikor valamit elhatározunk, hogy megtesszük, ki akarjuk tolni az időt, hogy annál izgalmasabb és felejthetetlen legyen az, ami utána következik, aztán nem ellenkezünk tovább. Dajsy ebben a pillanatban kinyílt számára mint egy virág és az Isten gyermek végleg földre szállt. S megtörtént a csoda, a szerelem csodája, Gatsby és Dajsy csodája. De aztán mint megtudjuk jött a háború, s Gatsby bevonult, a lány pedig hozzáment a dúsgazdag Tom Buchananhez. Újabb ugrás a jelenbe, Gatsby nem rendezett több estélyt, Dajsy titokban járt hozzá, s készültek a nagy bejelentésre. Az utolsó pillanatban azonban a lány meggondolja magát, bizonytalan lesz, s nem mondja meg a férjnek, hogy elhagyja, hogy sohasem szeretett mást csak Gatsbyt. Hiszen ez hazugság, csupán Gatsby képzeletében létezett ez az elmélet, s ezt ráerőszakolta a lányra, aki ez alatt a súly alatt összeroppant, s végül elrohant. Dajsy és Gatsby suhantak a hűs alkonyatban a halál felé. Nagyon hatásosan érzékelteti a film ezt a jelenetet, ahogy megjelenik a szempár, amely mindent lát, Isten szeme mindent lát felirattal, s ahogy a hisztérikus Mr. Buchanan szeretőjének teste vonaglik a levegőben s élettelenül hullik a földre mint egy súlyos bűn. A gázolók meg sem állnak, tovább hajtanak. A legkegyetlenebb jelenet a filmben szerintem az, amikor Buchanan a helyszínre érve letagadja, hogy ismeri az áldozatot,ezzel is bizonyítva, azt, hogy semmit sem jelentett neki a lány, csak egy jó mókát. A férj közben megvádolja, hogy ő a gyilkos, mert régebben látta abba a sárga sportkocsiban, amely elgázolta a feleségét, de Buchanan rátereli a gyanút Gatsbyre, s távozik a helyszínről. Hazaérve megnyugtatja feleségét, hogy minden rendben lesz, elfelejtik az egészet, s minden megy tovább a régi kerékvágásban. Közben Gatsby reménykedik, hogy a lány meggondolja magát és vár, hogy fölhívja, biztos benne, hogy hívni fogja, és amikor megcsörren a telefon, a medencéből kilépve az elgázolt nő férje lelövi. Gatsbyt a remény ölte meg, az hogy hitt a szerelemben, a nőben és az álmaiban. Senki nem jött el a temetésére, csak Nick Carraway a történet narrátora és Gatsby barátja. Az élet folyt tovább, s Dajsy ott folytatta az életét, ahol abbahagyta. Gatsby a remény harcosa volt. Csak azt nem tudta, hogy amit keres, már a múlté. Gatsby hitt abban a zöld fényben, a mámorító jövőben, ami évről évre távolabb kerül tőlünk. Ma sem sikerült elérni, de sebaj, majd holnap gyorsabban futunk utána, messzebbre nyújtjuk a kezünket és akkor majd egyszer, talán... Tovább küzdünk hát, evezünk az ár ellen, és sodródunk napról- napra a tegnap felé. A film tanulsága számomra az első mondat, a múlt SOHA többé nem jöhet vissza...