A mintatanár

(Detachment)

"AND NEVER HAVE I FELT SO DEEPLY AT ONE AND THE SAME TIME SO DETACHED FROM MYSELF AND SO PRESENT IN THE WORLD."

A. CAMUS

... Egy egész, unalmas, ködös, hangtalan napon át, az esztendő őszén, mikor a felhők nyomasztó alacsonyan csüggtek az égen, utaztam egyedül, lóháton, egy különösen sivár tájdarabon; és végre, mire az est árnyai felvonultak, ott voltam a méla Usher-ház látkörében. Nem tudom, hogy történt, de az épület megpillantására elviselhetetlen szomorúság érzése járta át szellemem. Úgy néztem az előttem nyúló látványra, a csupasz házra s a birtok egyszerű tájrajzára, a zordon falakra, a kifejezéstelen szemhez hasonló ablakokra, a néhány sor sásra és a néhány korhatag fa halvány törzsére, oly tökéletes nyomottságával kedélyemnek, amelyet semmi más földi érzéshez nem tudok hasonlítani. Valami jegesség volt... valami süllyedő, émelyedő érzése a szívnek. Ezzel a Poe idézettel végződik a film, amely jól tükrözi a hangulatát, az érzéseket, amelyek bennünk nézőkben is kavarognak, nemcsak a film főszereplőjében Henry Barthes irodalomtanárban. A poe - i fekete világ lélekhangulata, amely a szívünkbe férkőzik minden egyes képsornál. A film nem vidám sulimóka, hanem a zord valóság, amely egy amerikai gettó iskolájának problémáit mutatja be a maga szépítetlen valóságában. Ez a hangulat már nem áll messze sajnos a mi iskoláinktól sem, de erről majd máskor. A történet több rétegű, sok szemszögből világítja meg a valóságot. Az iskola elengedhetetlen része a tanár, a tanári kar, amely azt teszi, amit tenni tud, amire képes, amire még van energiája a mindennapi gondok megoldása mellett. Tanár és emberként mondom, hogy ember legyen a talpán aki mindig kiegyensúlyozott, sosem viszi a problémáit a munkahelyére, és sohasem pattan el az a bizonyos húr, főleg egy olyan alulmotivált, kilátástalan jövőképpel rendelkező fiatalok körében, amelyek ebben a filmben is szerepelnek. Belefásult tanári kar tárul elénk, némi keserű humorral megspékelve, mert néha tényleg a humor az egyetlen feszültségoldás az agresszióra és kilátástalanságra. Valamikor régen a tanári kar még hitt abban, hogy képes segíteni, hogy segít megérteni az élet bonyolultságát. Mr. Barthez a helyettesítő tanár, aki belecsöppen ebbe a társaságba, edzett személyiség, aki próbálja kizárni az érzelmeit, s a diákjait csak annyira engedi közel magához, amennyire feltétlen szükséges. Az eleinte problémásnak vélt diákokat is ügyesen a maga oldalára állítja, egyszerűen csak próbál olyan lenni mint ők, keménynek és érzelemmentesnek mutatja magát, nem rendez jeleneteket, nem hisztizik és nem is kiabál, mert ez csak olaj lenne a tűzre, ehelyett szokatlanul reagál a kihívásokra, amelyeknek a diákok teszik ki, és ezzel szimpátiát vív ki. Fokozatosan tárul elénk, hogy mi az érzelemmentesség oka, az élet tette azzá, a gyermekkori megpróbáltatások, amelyeken keresztülment. Az anyai szeretet hiánya, a megnemértettség vezetett ahhoz, hogy szenvtelenné vált, emberi vázzá, aminek köszönhetően mintatanárrá válhatott, de a mintatanár megbukott, amikor olyan emberrel találta szembe magát, aki épp megértésre, érzelemnyilvánításra, vágyott. Ami a legtöbb diáknál bevált, az egynél öngyilkossághoz vezetett. Meredith olyan embert látott benne, akiben bízott, akire felnézett, aki szemében nem egy kövér tehetségtelen diák volt, hanem valaki, aki reményt adhat neki, aki szemében tehetséges, akinek lehetnek álmai, amelyek valóra is válhatnak, egy olyan embert, aki meghallgatja és megnyugtatja ebben a zavaros világba, amelybe beleszületett. De a döntő pillanatban eltaszította magától, s ezzel tragédiába fulladt a lány élete. A másik szálon futó esemény az "örökbe" fogadott utcalány esete, akit megsajnált, s meg akart menteni a gonosz világ karmai közül. Mivel nem tudta megmenteni az iskola diákjait, megpróbálta megmenteni a fiatalság egy tagját, Ericát. Legalább egyet a sok közül. Otthont biztosított számára, ahol fontosnak érezhette magát, majd utat mutatott neki az élet útvesztőjében, igaz kissé durva módon, de csakis a lány érdekit nézve. A diákok, akik hol szadisták, hol durvák, hol pedig érző megértésre vágyó gyerekek, valahol a társadalom áldozatai, az élet tette őket azzá. Van egy nagyon jó gondolat a filmben, ami megragadta a figyelmem jobban mint a többi, mégpedig az, hogy aki gyermeket vállal, annak előbb alkalmassági vizsgát kéne tenni, hogy ne kísérletezés legyen a szülőség, mert felelős vagy mindazért, amit megszelídítettél, vagy helyesebben, amit megteremtettél. A szülők közönyössége a mai rohanó világ tendenciája. Jó példa erre a filmben a szülők napja rendezvény, amelyen egy szülő sem jelent meg, nem érdeklődtek az iskola tevékenysége iránt, valahol megszakadt a kommunikáció a szülők és az iskola között, márpedig a bűvös háromszögnek nincs varázsereje, ha nincs meg a kölcsönös együttműködés szülő- tanár- diák közt. Ez a hármasság a siker kulcsa minden jól működő intézménynek. Sajnos a társadalmi problémák rányomják bélyegüket a mindennapi életre, minden mindennel összefügg, és minden mindenre hatással van. A mi problémánk, nemcsak a mi problémánk, ezért igyekeznünk kell minél előbb megtalálni a megoldást, hogy ne legyünk arctalan emberek egy üres teremben.

Szösszenet az életről- Mielőtt éjfélt üt az óra...

(Before Midnight)

Találó kis cím erre az aranyos, a mesés Görögországban játszódó, bár súlyos kérdésekkel foglalkozó lelkizős filmre. A párkapcsolat rögös útját végigjárt pár egy újabb állomáshoz érve döbben rá, hogy kapcsolatuk lassan zátonyra fut, de hogy menthető-e még a menthetetlen, vagy  mindketten külön utakra térnek? Az egész film egy nagy eszmecsere, újabb és újabb érvek és ellenérvek sorakoznak fel, férfi és női aspektusok, majd konfrontálódnak a vélemények és rá kell jönnünk, hogy FÉRFI én NŐ nem egy test és egy lélek, ahogy azt korábban a Bibliában olvashattuk, hanem két külön személyiség, s egymást kiegészítve élnek egymásban mint a mag a magházban, ahol a nő a mag és férfi a magház, hol pedig fordítva, attól függően, hogy kinek van szüksége nagyobb támaszra. A kérdés az, hogy ki hoz nagyobb áldozatot egy párkapcsolatban, családi életben? Ákárhogyis is nézzük, a családi élet mártírja az anya, és lehet ez ellen küzdeni és kiborulni, ahogy a filmben Celine tette, csak nem érdemes, mert ez mindig így volt és mindigis így lesz, akármennyire is segítőkész a férfi. Szemrehányást tehetünk és irigykedhetünk, hogy nekik bezzeg lehet céljuk és példaképük, akit követhetnek, de a nő elsősorban a harmóniafelelős, s csak aztán a karrierista maca, aki a gyereknevelés mellett mellesleg még karriert is csinál. A nő az, aki mindig a nyugalomra, rendre törekszik, tesz-vesz és nem nyugszik, amíg ezt el nem éri, míg a férfi ráérősen építgeti a karrierjét, miközben elvárja, hogy otthon minden rendben menjen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a férfiak semmirekellő léhűtők, csak azt, hogy MÁSOK. Mellesleg mi nők meg vagyunk róla győződve, hogy olyan jól, ahogy mi rendezzük a dolgokat a férfiak képtelenek lennének :-D, ezért aztán, amit rájuk lehetne bízni, azt sem bízzuk és nyafogunk, hogy nincs időnk magunkra és arra, amit szeretünk csinálni, lásd Celine kiborulását a filmben. Pedig a régi kedves mondásom az, hogy arra van időd amire akarod, hogy legyen, a többi pedig csak kifogás. Érdekes, ahogy a film felvonultat 3 generációt, s ez képviseli tulajdonképpen az egyes párkapcsolati szinteket. Az első generáció képviselői fiatalok és bohémek (Anna és Achilleas), az a szint, amibe még sok minden belefér, a távkapcsolat és a skype szex is, a közép generáció képviselői Jesse és Celine, valamint Ariadni és Stefanos ez az a szint, ahol már mint család működnek a mindennapi gondokkal, keresve önmagukat a kapcsolaton belül és a harmadik szint, az az idős generáció (Patrick és Natalia a két özvegy), ahol már nosztalgiával és mély tisztelettel gondolnak párjukra, aki már esetleg nem lehet mellettük, ez a harmadik az érett, a szenvedélyektől, érőfitogtatástól és önzéstől mentes letisztult emberi kapcsolat tűnik a FÉRFI- NŐI lét legigazibb formájának, amihez fel kell nőni és meg kell rá érni. Ahhoz, hogy azon szerencsések közé tartozzunk, akik ezt megtapasztalják, sok türelemre és toleranciára van szükség és nem utolsó sorban érett érzelmi intelligenciával kell rendelkeznünk. A kapcsolat fejlődésével rájövünk arra, hogy nem kell állandóan harcolnunk, a párunk nem a vetélytársunk, hanem a legjobb barátunk, akire nyugodtan rábízhatjuk magunkat és nem kell megváltoznunk a kedvéért és neki sem kell változnia, egyszerűen csak tisztelni és szeretni kell az életet, ahogy önmagunkat s másokat is :-)