A napokban szinte mindenki a temetőket járja, a sírok telis- tele vannak virágokkal, gyertyákkal. Az emberek csendben tesznek- vesznek a sírok körül, lágy zene szól a mikrofonból, s valahogy senki sem mer egy rossz szót sem szólni a másikhoz, béke van. Miközben tisztítom a Papa sírkövét, nem egy halottra gondolok, akinek már nem foghatom meg a kezét, mert újra meg újra megfoghatom, ha akarom. Emlékeim annyira tiszták, hogy pár évet visszatekerek, és együtt sétálunk a főutcán, hull a hó és sötét van. Nem sok ember kószál kinn, de mi ketten szeretjük ezt a hangulatot. Már csak azért is, mert ilyenkor a Papa csak az enyém, csak rám figyel, és nekem melegíti az átfagyott kezem. Most is ezt teszi, újra ugyanazon a főutcán haladunk, de most én mesélek neki. Mesélek az életemről, arról, hogy befejeztem az egyetemet, tudod papa, az lettem, ami te mindigis szerettél volna lenni, tanár, és még midig ugyanazzal a fiúval vagyok, akinek azt mondtad, hogy nagyon vigyázzon rám, szót fogadott, nyáron összeházasodtunk, de te ezt természetesen tudod, hisz te is táncoltál velem, láttad, amint az oltárhoz vonulok és sírsz, mert te mindig sírsz a megható pillanatokban, de ezt szereti benned mindenki, hogy olyan jóságos és érzékeny vagy, hogy mindenkin segítesz, és magadat nem is veszed figyelembe, pedig néha nem ártana. A gyár felé megyünk most, ahol évekig dolgoztál, nagy feldíszített fa áll a kapu előtt, hiszen karácsony van, és te jöttél a fizetésért, megvárlak a kapu előtt, indulunk haza, de előtte még teszünk egy kört a parkban. Nagy pelyhekben hull a hó, felnézünk mindketten, és hagyjuk hogy a hó érintse arcunkat és nevetünk, mert annyira hideg és csiklandós. Odapillantok az egyik hintára, nyáron minden nap ide hoztál engem, és olyan magasra hajtottad, hogy majdnem elértem a faágakat. Mindig magasabbra akartam törni, azért mondtam, hogy magasabbra, de csak mikor idősebb lettem értettem meg, hogy van, amit nem érhetünk el. És ez a körhintaszerű izé, ide be kell láncolnod, mert kicsúszok belőle, több gyereket is hajtasz nem csak engem, mert te egy jószívű nagyapa vagy, mindenki nagypapája. A csúszdára nem akarod, hogy menjek, mert az idő vasfoga kiette, és szétrepítheti a szép ruhám. Nagyon ügyeltél arra, hogy mindig rendezett legyek, ha véletlenül széthagytam a cipőm, csak annyit mondták, hogy Kata, és már tudtam, hogy valamit széthagytam. És még azt akartam mondani, hogy ne haragudj, hogy képtelen voltam a halálos ágyadhoz lépni, de én úgy szerettelek volna megőrizni, amilyen mindigis voltál, vidámnak és erősnek... nem elesettnek és betegnek. De most már ne szomorkodjunk, hiszen egy csomó vidám emlékünk van! Emlékszel a nyári fürdőzésekre? Te tanítottál úszni és biciklizni, nem engedted, hogy feladjam, bíztál bennem, és így én is elkezdtem hinni magamban, és végül mindig neked volt igazad. A híres biciklitúráink, olyan tájakat mutattál meg, amiket soha nem láttam volna nélküled, és a hajnali gombatúrák, néha még őzikét is láttunk, és a jutalom egy nagy adag ínycsiklandozó gombapörkölt volt. Te mindig tudtad, hol rejtőznek a gombakalapok, úgy ismerted az erdőt, mint a tenyered, meg a szedrezés, a legeldugottabb szedrest fedezted fel számunkra, ez is minden miattunk volt, hogy legyen sikerélményünk. Úgy érezted a lehető legtöbbet meg kell mutatnod a világból, ösztönösen tanítottál, amit ezúton is köszönök neked. A kertben megtanultam, hogy az, ami a fán van nem kompót, hanem meggy, alma, barack és körte. A ribizliszedés közben megmutattad a poloskát és a vizes hordóban a vizipókot. Megtanítottál alázattal és tisztelettel közeledni az idősekhez, azzal, ahogy te tisztelted a nagymama szüleit. Amennyit segítettél nekik, az néha emberfeletti volt. Ha nagyon hiányzott a mama éa honvágíunk volt, kivittél minket délben vonatot nézni és eljátszhattunk a gondolattal, hogy ez a vonat hazavisz egy pillanatra. Soha egy percig nem unatkoztunk melletted, mindig volt egy feladat, vagy egy vidám történet a tarsolyodban. Este sohasem kapcsoltuk be a tv-t, te voltál a műsor, te mesélted el a gyermekkorod történeteit, amik nagyon tanulságosak voltak, s emberségből ötös. Szegények voltatok, földes házban laktatok egy melléképületben, de mégis mindig boldogok voltatok és elfogadtátok, amit a sors rátok rótt. Túlélted gyerekként a háborút, ínséges idők voltak, amikor hónapokig nem ettetek húst, csak krumplit meg babot. Ó a paradicsomleves története... az egy legenda a családban. A könyv sosem hiányozhatott a kezedből, talán innen a könyvimádatom. A térképes játék, abban mindig jó voltam... kérlek keresd meg Montevideót, és már rá is tapadtunk a térképre, lázasan keresve a várost. Jó móka volt, és hasznos időtöltés, ha éppen nem focit néztük, hát az volt a második szerelmed az unokáid után. A térdeden ülve oltottad belém a foci szeretetét, csak olyankor láttalak bosszankodni... te hólyag, mondtad, ne hátrafelé játssz! Akkor láttalak először sírni, mikor eljöttél velem elsőáldozáskor gyónni, de úgy tettem, mint aki nem látja. Nem tudom, hogy örömödben, vagy bánatodban tetted, de megkönnyebbülve léptél ki a templomból. Sok-sok ilyen közös élményünk van, és amikor meggyújtom sírodon a gyertyát, ezekre gondolok és a két ráncos kezedre, őszinte szempárodra, óva intéseidre. Köszönöm, hogy megismerhettelek Papa! A te szerető unokád: Kata
Szent Ágoston
Ne sírj, mert szeretsz engem!
A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem hátunkban,
ahogy mindig is hallható volt.
Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék
a gondolataidon kívül...
csak mert a szemem nem lát...
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg is fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légyszives... ha lehet,
töröld le könnyeidet
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.
