A Wall Street farkasa

(The Wolf of Wall Street)

Nagy izgalommal vártam Di Caprio következő alakítását ebben a kicsit sem konzervatív filmben, és még enyhén fogalmaztam. A szexorgiákkal és drogmámorral teletűzdelt képsorok vonultak végig a filmben, amellyel ha spórolt volna a rendező, megúszhattuk volna a három órán át tartó filmet, mondjuk kettővel :-P. A hibáiból soha nem tanuló főhős  Jordan Belfort, lassan, de biztosan rohan a veszte felé, s néhol rendezői túlkapásokkal is találkozhatunk (a hajótörés), amelyek inkább illenek egy akciófilmbe, mint egy drámába, na de meg lehet bocsátani, mert a főhős karaktere annyira megnyerő, hogy izgalommal várjuk a következő tőzsdei ügyeskedéseit, s a mind őrültebb partikat, ahol tombol a vad szex és az önkívületi állapot. A tudatmódosító szerek egész tárháza tárul elénk (szedatívumok élénkítő szerekkel felváltva), annak minden negatív hatásával együtt. Sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy nevetséges, avagy szánalmas-e a jelenet. A szereplők szókincse is hagy némi kívánni valót maga után, nincs hiány a trágár beszédből, de ettől a világtól valahogy elfogadjuk. A történet látszólag egyszerű, s kísértetiesen hasonlít A nagy Gatsbyhez, a film elején van egy álmokkal teli, ám szegény hősünk, aki bekerülve az üzlet világába, s kitanulva annak minden csínját- bínját, mind magasabbra tör, hogy vagyont szerezzen, sőt még annál is többet, hatalmat, minden s mindenki fölött. A pénz nem boldogít, szokták volt mondani, az nem is, csak amit veszünk rajta :-D.  Egy darabig, de minden csúcsról az út, előbb utóbb a szakadékba vezet, ahonnan nincs visszaút. Az amerikai álom őt is utolérte, mindössze 26 évesen övé volt az egyik legnagyobb brókercég, amellyel beteljesíthette milliós álmait. De az egykor tisztességes brókert mind jobban behálózzák az illegális üzletek. A magánélete sem zökkenőmentes, feleségét elhagyva új kapcsolatot kezd egy bombázóval, akit eleinte imád, főleg szenvedélyessége miatt, de  a kapcsolat eleji hév lassan alábbhagy, s mint ahogy a drogokkal, a nőkkel sem bír betelni, s szlogenjéhez híven a még több pénz, még több nő elvet követi. Ezzel a hozzáállással eléri azt, hogy elveszít mindenkit, aki valaha fontos volt számára, beleérte a feleségét és gyermekeit, akik még mindebből mit sem értenek. A mindenkin átgázolni képes ember végül mégis emberségről tesz tanúbizonyságot, amikor figyelmeztetni próbálja barátját egy sárga cetlire írt üzenettel, amely végül a vesztét okozza, s nincs visszaút, felelnie kell tetteiért a bíróság előtt. Ezt a filmet lehet szeretni, vagy elítélni, de szó nélkül hagyni aligha. A konzervatívabb nézőknek ez a film túl nyers és durva lehet, de ha kezünket a szívünkre tesszük, nem ilyen  az élet? Mindenki döntse el magának, s vonja le a tanulságokat.

Alessandro Del Piero: Játsszunk még!

"A tehetséggel együtt élni olyan, mintha egy rettenetesen igényes társsal élnél együtt: sokat segít neked, de folyamatosan kér."

Képtelen vagyok szenvtelenül és objektíven véleményt mondani erről a könyvről. Hogy miért? Azt a következő sorokban elmesélem. Alexszel való kapcsolatom valamikor 1995 környékén kezdődött. Míg az osztálytársnőim a Backstreet Boys srácaiért rajongtak, én Alexért és a Juventusért voltam oda. Meghatározó élmény volt az Ajax- Juve BL döntő, amikor végleg eldőlt, hogy Juventus rajongó leszek, és sohasem hagyom cserbe a csapatot. Hogy milyen őrült dolgokra voltam képes egy- egy Alex relikvia megszerzéséért, arról van pár sztorim. 1996- ban EB-t rendeztek, s ennek apropójából kiadtak egy matricás albumot, amelybe össze lehetett gyűjteni az összes csapat játékosát. Mivel Alex is tagja volt az olasz válogatottnak, ezért nagy izgalommal bontogattam a matricás tasakokat, hátha végre meglelem imádott játékosomat. De sajnos nem mindig volt pénzem, hogy matricát vegyek, ezért kitaláltam, hogy összegyűjtöm a lakótelep kukái mellett kidobott üres üvegeket, s visszaváltom az üzletbe, és az így szerzett pénzt matricákra költöm. A terv jól működött, de egyik tasakban sem leltem rá kedvencemre, így kénytelen voltam más gyűjtőkkel cserélni, minek köszönhetően összegyűjtöttem a komplett olasz válogatottat. Még ma is jó szívvel emlékszem vissza, ha néha föllapozom ezt a bizonyos albumot. Második merényletem az volt, hogy levelet írok Alexnek, de mivel olaszul nem tudtam, ezért németül próbálkoztam, a hosszas szótárazás után megszületett a levél, majd kijavíttattam tanárnőmmel, de sohasem adtam fel, még a mai napig is őrzöm ezt a kis emléket. Teltek- múltak az évek, s mind jobban tiszteltem őt, nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye miatt, de a pályán kívüli viselkedése miatt is. Kialakult róla egy véleményem, amit ez a könyv is alátámaszt. Persze sokan mondják, hogy ezek a nagy sztárok azt mondják, amit az ember hallani akar, nem akarnak veszíteni a népszerűségükből stb., de neki nincs mit veszteni, ő egy GYŐZTES. Pályafutása alatt mindent megnyert, amit egy játékos megnyerhet, s életét elkerülték a botrányok is. A magánéletéről nem sokat tudhattunk meg, mert ő elsősorban a FOCISTA. Ez nem azt jelenti, hogy bármilyen takargatnivalója lenne, hiszen példás családapa 3 gyermekkel, akiket saját bevallása szerint imád. 2012-ben lezárult egy 19 évig tartó szakasz az életében, amikor furcsa körülmények között elhagyta a Juventust, és átigazolt az ausztrál Sydney FC-hez, s ekkor úgy érezte, ki kell írnia magából a focihoz fűződő viszonyát, hogyan lehet embernek maradni a legnehezebb helyzetekben is. Ez a könyv nem a szó szoros értelmében vett fociskönyv, sokkal inkább önvallomás, de nem számadás, mert a pályája még nem fejeződött be, s erre utal a cím is, JÁTSZANI AKAR még. A könyv stílusán érződik, hogy nem egy hivatásos író írta, sokszor ismétli a gondolatait, ugyanakkor filozofikus fejtegetés is egyben. Próbál rámutatni azokra az értékekre, amelyeket fontosnak tart az életében, mint például a barátság, a becsület, a szenvedély, a csapatszellem s ezeket a saját szemszögéből világítja meg, a saját élettapasztalatait figyelembe véve. Lehet vele egyetérteni, vagy nem, de mindenképpen elgondolkodtató. Helyenként megtudhatunk valamit a gyermekkoráról, azt, hogy milyen neveltetést kapott, hogy mely értékeket hozott otthonról, s hogy néha mennyire nehéz ezeket az értékeket megőrizni. Amikor hű akar maradni a múltjához, s önmagához. Nem állítja be magát szentnek, ő is hibázik, s néha a szenvedély erői irányítják, ahogy minket is. Bevallja, hogy lopott a szüleitől, hogy másik szenvedélyének a videojátékoknak hódoljon, de egy hangsúlyból rájött, hogy helytelenül cselekedett, és soha többé nem lopott senkitől. Számomra az egyik legmeghatóbb része a könyvnek az, amikor elmeséli, hogy első fizetéséből egy kétüléses Mercedes SL-t vásárolt, s amikor hazaérkezett a családjához és apja kiállt a garázsból egy rozzant Fiat 127-el, hogy a méregdrága autó beférjen a garázsba, rájött, hogy ki is ő valójában és honnan jött. Egy egyszerű falusi srác nagy tehetséggel. Sokszor hangsúlyozza a mellőzöttség érzését, amelyet el kellett szenvednie sérülése után, majd a Juvenál töltött utolsó évében. Ezt az érzést nehezen tudta feldolgozni, mert maximalista és kudarcnak élte meg. Többen is vagyunk így ezzel, amikor igazságtalanul mellőzöttekké válunk. Többször hangsúlyozza, mennyi edzés szükségeltetett ahhoz, hogy elérje mindazt, amit szeretett volna. A tehetség önmagában nem elég, a tehetséget tökéletesíteni kell, ki kell belőle hozni a maximumot, csak akkor teljesedhet ki. Sokan azt mondják, hogy könnyű neki, mert tehetségesnek született, de a tehetséggel élni is tudni kell és ő élt vele sokak örömére és irigységére. Alexet lehet szeretni, vagy irigyelni, esetleg utálni, de az vitathatatlan, hogy a világ egyik legnagyobb futball- legendájává vált, amit senki sem tagadhat meg tőle. Akiknek a  Juventusért dobog a szíve, annak kötelező darab ez a könyv!

Az első igazi nyár 

(The Way, Way Back)

"Bízz magadban, ha a tenger lángra kap, merj szeretni, mikor a csillagok visszafelé járnak".

Edward Estlin Cummings

Egy újabb helyes kamaszfilm sok- sok eredeti poénnal tűzdelve, egy kicsit sem komolytalan témával (kal). A modern 21. századi társadalom lassan klasszikusnak mondható családmodellel találkozunk ebben a történetben, egy anyával, az élet labirintusában tengődő kamasz fiával, újdonsült partnerével és annak elkényeztetett lányával. Egy családi nyaralás alkalmával sok minden kiderülhet egy- egy ember jelleméről, és nincs ez másképp ebben a filmben sem. A bonyolult emberi viszonyok meghozzák gyümölcsüket, és szép lassan kiborul a bili. Már a film elején kiderül, hogy hősünk, a magába zárkózó Asperger- szindróma gyanús Duncan, kicsit sem ápol jó viszonyt az újdonsült mostohaapjával s annak lányával. Szinte állandóak az élcelődések, amelyek megkeserítik a kikapcsolódás boldog perceit. Duncan sajátos módon oldja meg a problémát, egyszerűen próbál nem tudomást venni róluk, szeretné, ha láthatatlanná válna, s élhetne a maga kis cseppet sem unalmas világában, ahol nem kell jópofizni és állandóan megfelelni. Kisebb- nagyobb sikerrel tengeti napjait, de van egy pont, amikor elkerülhetetlenné válik a konfliktus az újdonsült apa és közte, amikor Duncanben felébred a fiúi védelmező ösztön anyja iránt, akit láthatóan megcsal a pasija. Duncanből előtör az elnyomott ÉN, és kegyetlen őszinteséggel szembesíti anyját a problémával, aki ugyan sejtette a dolgot, de mint minden felnőtt, ő is a szőnyeg alá söpri a dolgokat. A fiú ezt persze nem érti, hisz még benne van a gyermeki őszinteség és ártatlanság, még nem csalódott az életben, hisz még az álmokban és a tökéletességben. A mindennapi konfliktusok elkerülése érdekében saját szórakozást talál magának, felfedezi a környéket egy rózsaszín bringával, amelynek vicces kinézete cseppet sem zavarja. Így talál rá egy igazi barátra, az aquapark egyik dolgozójára, Owenre, aki látva a fiú esetlenségét, fokozatosan kisebb feladatok megoldásával növeli a kamasz önbizalmát. Duncan nem sajnálatra szoruló fiú, éppen ellenkezőleg, Owen rámutat a benne rejlő emberi értékekre, mint a szorgalom, igazságtudat, kitartás, őszinteség és még sorolhatnám. Duncanban minden megvan ahhoz, hogy egészséges és a társadalom számára hasznos felnőtt váljon belőle. A részmunkaidőt vállalt kamasz sok vicces helyzetbe keveredik, és a poén tárgya sokszor ő maga, de ez sem tántorítja vissza attól, hogy önmaga legyen, nem alakoskodik, nem akar másnak látszani mint ami, és ez a szép az egészben. Egy szimpatikus figura, aki viselkedésével példát mutat a felnőtteknek is. Hogy mi motiválja Owent, hogy segítsen a fiúnak felismerni emberi értékeit? Talán az, hogy látja önmaga félrecsúszott életét, megvalósítatlan álmait s hisz még abban, hogy valamivel ő is jobbá teheti a világot. 

A mintatanár

(Detachment)

"AND NEVER HAVE I FELT SO DEEPLY AT ONE AND THE SAME TIME SO DETACHED FROM MYSELF AND SO PRESENT IN THE WORLD."

A. CAMUS

... Egy egész, unalmas, ködös, hangtalan napon át, az esztendő őszén, mikor a felhők nyomasztó alacsonyan csüggtek az égen, utaztam egyedül, lóháton, egy különösen sivár tájdarabon; és végre, mire az est árnyai felvonultak, ott voltam a méla Usher-ház látkörében. Nem tudom, hogy történt, de az épület megpillantására elviselhetetlen szomorúság érzése járta át szellemem. Úgy néztem az előttem nyúló látványra, a csupasz házra s a birtok egyszerű tájrajzára, a zordon falakra, a kifejezéstelen szemhez hasonló ablakokra, a néhány sor sásra és a néhány korhatag fa halvány törzsére, oly tökéletes nyomottságával kedélyemnek, amelyet semmi más földi érzéshez nem tudok hasonlítani. Valami jegesség volt... valami süllyedő, émelyedő érzése a szívnek. Ezzel a Poe idézettel végződik a film, amely jól tükrözi a hangulatát, az érzéseket, amelyek bennünk nézőkben is kavarognak, nemcsak a film főszereplőjében Henry Barthes irodalomtanárban. A poe - i fekete világ lélekhangulata, amely a szívünkbe férkőzik minden egyes képsornál. A film nem vidám sulimóka, hanem a zord valóság, amely egy amerikai gettó iskolájának problémáit mutatja be a maga szépítetlen valóságában. Ez a hangulat már nem áll messze sajnos a mi iskoláinktól sem, de erről majd máskor. A történet több rétegű, sok szemszögből világítja meg a valóságot. Az iskola elengedhetetlen része a tanár, a tanári kar, amely azt teszi, amit tenni tud, amire képes, amire még van energiája a mindennapi gondok megoldása mellett. Tanár és emberként mondom, hogy ember legyen a talpán aki mindig kiegyensúlyozott, sosem viszi a problémáit a munkahelyére, és sohasem pattan el az a bizonyos húr, főleg egy olyan alulmotivált, kilátástalan jövőképpel rendelkező fiatalok körében, amelyek ebben a filmben is szerepelnek. Belefásult tanári kar tárul elénk, némi keserű humorral megspékelve, mert néha tényleg a humor az egyetlen feszültségoldás az agresszióra és kilátástalanságra. Valamikor régen a tanári kar még hitt abban, hogy képes segíteni, hogy segít megérteni az élet bonyolultságát. Mr. Barthez a helyettesítő tanár, aki belecsöppen ebbe a társaságba, edzett személyiség, aki próbálja kizárni az érzelmeit, s a diákjait csak annyira engedi közel magához, amennyire feltétlen szükséges. Az eleinte problémásnak vélt diákokat is ügyesen a maga oldalára állítja, egyszerűen csak próbál olyan lenni mint ők, keménynek és érzelemmentesnek mutatja magát, nem rendez jeleneteket, nem hisztizik és nem is kiabál, mert ez csak olaj lenne a tűzre, ehelyett szokatlanul reagál a kihívásokra, amelyeknek a diákok teszik ki, és ezzel szimpátiát vív ki. Fokozatosan tárul elénk, hogy mi az érzelemmentesség oka, az élet tette azzá, a gyermekkori megpróbáltatások, amelyeken keresztülment. Az anyai szeretet hiánya, a megnemértettség vezetett ahhoz, hogy szenvtelenné vált, emberi vázzá, aminek köszönhetően mintatanárrá válhatott, de a mintatanár megbukott, amikor olyan emberrel találta szembe magát, aki épp megértésre, érzelemnyilvánításra, vágyott. Ami a legtöbb diáknál bevált, az egynél öngyilkossághoz vezetett. Meredith olyan embert látott benne, akiben bízott, akire felnézett, aki szemében nem egy kövér tehetségtelen diák volt, hanem valaki, aki reményt adhat neki, aki szemében tehetséges, akinek lehetnek álmai, amelyek valóra is válhatnak, egy olyan embert, aki meghallgatja és megnyugtatja ebben a zavaros világba, amelybe beleszületett. De a döntő pillanatban eltaszította magától, s ezzel tragédiába fulladt a lány élete. A másik szálon futó esemény az "örökbe" fogadott utcalány esete, akit megsajnált, s meg akart menteni a gonosz világ karmai közül. Mivel nem tudta megmenteni az iskola diákjait, megpróbálta megmenteni a fiatalság egy tagját, Ericát. Legalább egyet a sok közül. Otthont biztosított számára, ahol fontosnak érezhette magát, majd utat mutatott neki az élet útvesztőjében, igaz kissé durva módon, de csakis a lány érdekit nézve. A diákok, akik hol szadisták, hol durvák, hol pedig érző megértésre vágyó gyerekek, valahol a társadalom áldozatai, az élet tette őket azzá. Van egy nagyon jó gondolat a filmben, ami megragadta a figyelmem jobban mint a többi, mégpedig az, hogy aki gyermeket vállal, annak előbb alkalmassági vizsgát kéne tenni, hogy ne kísérletezés legyen a szülőség, mert felelős vagy mindazért, amit megszelídítettél, vagy helyesebben, amit megteremtettél. A szülők közönyössége a mai rohanó világ tendenciája. Jó példa erre a filmben a szülők napja rendezvény, amelyen egy szülő sem jelent meg, nem érdeklődtek az iskola tevékenysége iránt, valahol megszakadt a kommunikáció a szülők és az iskola között, márpedig a bűvös háromszögnek nincs varázsereje, ha nincs meg a kölcsönös együttműködés szülő- tanár- diák közt. Ez a hármasság a siker kulcsa minden jól működő intézménynek. Sajnos a társadalmi problémák rányomják bélyegüket a mindennapi életre, minden mindennel összefügg, és minden mindenre hatással van. A mi problémánk, nemcsak a mi problémánk, ezért igyekeznünk kell minél előbb megtalálni a megoldást, hogy ne legyünk arctalan emberek egy üres teremben.

Szösszenet az életről- Mielőtt éjfélt üt az óra...

(Before Midnight)

Találó kis cím erre az aranyos, a mesés Görögországban játszódó, bár súlyos kérdésekkel foglalkozó lelkizős filmre. A párkapcsolat rögös útját végigjárt pár egy újabb állomáshoz érve döbben rá, hogy kapcsolatuk lassan zátonyra fut, de hogy menthető-e még a menthetetlen, vagy  mindketten külön utakra térnek? Az egész film egy nagy eszmecsere, újabb és újabb érvek és ellenérvek sorakoznak fel, férfi és női aspektusok, majd konfrontálódnak a vélemények és rá kell jönnünk, hogy FÉRFI én NŐ nem egy test és egy lélek, ahogy azt korábban a Bibliában olvashattuk, hanem két külön személyiség, s egymást kiegészítve élnek egymásban mint a mag a magházban, ahol a nő a mag és férfi a magház, hol pedig fordítva, attól függően, hogy kinek van szüksége nagyobb támaszra. A kérdés az, hogy ki hoz nagyobb áldozatot egy párkapcsolatban, családi életben? Ákárhogyis is nézzük, a családi élet mártírja az anya, és lehet ez ellen küzdeni és kiborulni, ahogy a filmben Celine tette, csak nem érdemes, mert ez mindig így volt és mindigis így lesz, akármennyire is segítőkész a férfi. Szemrehányást tehetünk és irigykedhetünk, hogy nekik bezzeg lehet céljuk és példaképük, akit követhetnek, de a nő elsősorban a harmóniafelelős, s csak aztán a karrierista maca, aki a gyereknevelés mellett mellesleg még karriert is csinál. A nő az, aki mindig a nyugalomra, rendre törekszik, tesz-vesz és nem nyugszik, amíg ezt el nem éri, míg a férfi ráérősen építgeti a karrierjét, miközben elvárja, hogy otthon minden rendben menjen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a férfiak semmirekellő léhűtők, csak azt, hogy MÁSOK. Mellesleg mi nők meg vagyunk róla győződve, hogy olyan jól, ahogy mi rendezzük a dolgokat a férfiak képtelenek lennének :-D, ezért aztán, amit rájuk lehetne bízni, azt sem bízzuk és nyafogunk, hogy nincs időnk magunkra és arra, amit szeretünk csinálni, lásd Celine kiborulását a filmben. Pedig a régi kedves mondásom az, hogy arra van időd amire akarod, hogy legyen, a többi pedig csak kifogás. Érdekes, ahogy a film felvonultat 3 generációt, s ez képviseli tulajdonképpen az egyes párkapcsolati szinteket. Az első generáció képviselői fiatalok és bohémek (Anna és Achilleas), az a szint, amibe még sok minden belefér, a távkapcsolat és a skype szex is, a közép generáció képviselői Jesse és Celine, valamint Ariadni és Stefanos ez az a szint, ahol már mint család működnek a mindennapi gondokkal, keresve önmagukat a kapcsolaton belül és a harmadik szint, az az idős generáció (Patrick és Natalia a két özvegy), ahol már nosztalgiával és mély tisztelettel gondolnak párjukra, aki már esetleg nem lehet mellettük, ez a harmadik az érett, a szenvedélyektől, érőfitogtatástól és önzéstől mentes letisztult emberi kapcsolat tűnik a FÉRFI- NŐI lét legigazibb formájának, amihez fel kell nőni és meg kell rá érni. Ahhoz, hogy azon szerencsések közé tartozzunk, akik ezt megtapasztalják, sok türelemre és toleranciára van szükség és nem utolsó sorban érett érzelmi intelligenciával kell rendelkeznünk. A kapcsolat fejlődésével rájövünk arra, hogy nem kell állandóan harcolnunk, a párunk nem a vetélytársunk, hanem a legjobb barátunk, akire nyugodtan rábízhatjuk magunkat és nem kell megváltoznunk a kedvéért és neki sem kell változnia, egyszerűen csak tisztelni és szeretni kell az életet, ahogy önmagunkat s másokat is :-)

(Ok)távok

I.

A sötétség szelleme, ím beléd hatol

Csönd száll a lelkedre

És benned dalol

Szemedet becsukod

Elkísér a múlt

Hiába hazudsz:

Lelked mélyén ott lapulnak

A ki nem mondott szavak.

II. 

Felkiált  a bűn

Aki felejt, az sosem menekül

Istenhez fohászkodsz,

De panaszod hozzá nem ér

Mint Odüsszeusz barátainak,

Betömték a fülét!

Reménykedj a bocsánatában

és soha ne vétkezz többé!

III.

Szerelemutáni csend

Az ablakban kihűlt árnyékok

Hogy bírjam ki hogy nem vagy velem?

S most inkább másra gondolok

mert ha rád gondolok

nem bírom ki, hogy az árnyékod van csak velem

köréd fonom láthatatlan testem

s rólad álmodom 

IV.

Itt felejtett nyolcsoros

tehetségtelen rímfaragó

elfuserált próbálkozása

és te Marha rávetted magad

hogy ezt a fost olvassad

Becsaptalak, 

de most már olvasd tovább

félbehagyott szavak visszatérnek!

V.

Rebbelis csaj

bocsánatot kér

lelkében dúl a ki nem mondott szavak csendje

szabad vers száll

a kihűlt levegőben

ráfagyott vér a mosolyban

otthagyott bűn lóg lazán a széken

Ne nézz!Tudod, hogy miről beszélek!

VI.

...    ....   .....

guruló gyöngyök
....   .....   ......
elhulló gondok
.....   ......   .......
elcsukló hangok
......   .......   ........
üvöltő harangok.




VII.

pingálmányok amelyek beleszóltak az életembe:
visító inas
depressziós fűz
a csúnya ruhás nőci
pizsamás lovak 
a kan, aki eregette a nejét
 a nyelvek játszadozása
találós kérdések, a megfejtést tartsd meg magadnak!



VIII. 

választó polgárok, 
kuncsorgó honatyáknak nyomjatok egy lajkot
írj hozzá állapotot is
hogy MAGYAR vagy
ne légy hazát áruló
 tetszikelj a szavazóhelyiségben
addig maradsz meg kegyeikben míg nyomod a gombot!
De csak maguknak sütnek majd libacombot!



IX.

nem vagyok Jane és nem vagyok gond
nem vagyok túl nagy szál
de jó a szinem
ez a szexepilem
buknak a srácok rám
túl vékony vagyok
de a hasam lapos
az alkatom olyan amorf.

Azokért, akik már nem lehetnek velünk..

A napokban szinte mindenki a temetőket járja, a sírok telis- tele vannak virágokkal, gyertyákkal. Az emberek csendben tesznek- vesznek a sírok körül, lágy zene szól a mikrofonból, s valahogy senki sem mer egy rossz szót sem szólni a másikhoz, béke van. Miközben tisztítom a Papa sírkövét, nem egy halottra gondolok, akinek már nem foghatom meg a kezét, mert újra meg újra megfoghatom, ha akarom. Emlékeim annyira tiszták, hogy pár évet visszatekerek, és együtt sétálunk a főutcán, hull a hó és sötét van. Nem sok ember kószál kinn, de mi ketten szeretjük ezt a hangulatot. Már csak azért is, mert ilyenkor a Papa csak az enyém, csak rám figyel, és nekem melegíti az átfagyott kezem. Most is ezt teszi, újra ugyanazon a főutcán haladunk, de most én mesélek neki. Mesélek az életemről, arról, hogy befejeztem az egyetemet, tudod papa, az lettem, ami te mindigis szerettél volna lenni, tanár, és még midig ugyanazzal a fiúval vagyok, akinek azt mondtad, hogy nagyon vigyázzon rám, szót fogadott, nyáron összeházasodtunk, de te ezt természetesen tudod, hisz te is táncoltál velem, láttad, amint az oltárhoz vonulok és  sírsz, mert te mindig sírsz a megható pillanatokban, de ezt szereti benned mindenki, hogy olyan jóságos és érzékeny vagy, hogy mindenkin segítesz, és magadat nem is veszed figyelembe, pedig néha nem ártana. A gyár felé megyünk most, ahol évekig dolgoztál, nagy feldíszített fa áll a kapu előtt, hiszen karácsony van, és te jöttél a fizetésért, megvárlak a kapu előtt, indulunk haza, de előtte még teszünk egy kört a parkban. Nagy pelyhekben hull a hó, felnézünk mindketten, és hagyjuk hogy a hó érintse arcunkat és nevetünk, mert annyira hideg és csiklandós. Odapillantok az egyik hintára, nyáron minden nap ide hoztál engem, és olyan magasra hajtottad, hogy majdnem elértem a faágakat. Mindig magasabbra akartam törni, azért mondtam, hogy magasabbra, de csak mikor idősebb lettem értettem meg, hogy van, amit nem érhetünk el. És ez a körhintaszerű izé, ide be kell láncolnod, mert kicsúszok belőle, több gyereket is hajtasz nem csak engem, mert te egy jószívű nagyapa vagy, mindenki nagypapája. A csúszdára nem akarod, hogy menjek, mert az idő vasfoga kiette, és szétrepítheti a szép ruhám. Nagyon ügyeltél arra, hogy mindig rendezett legyek, ha véletlenül széthagytam a cipőm, csak annyit mondták, hogy Kata, és már tudtam, hogy valamit széthagytam. És még azt akartam mondani, hogy ne haragudj, hogy képtelen voltam a halálos ágyadhoz lépni, de én úgy szerettelek volna megőrizni, amilyen mindigis voltál, vidámnak és erősnek... nem elesettnek és betegnek. De most már ne szomorkodjunk, hiszen egy csomó vidám emlékünk van! Emlékszel a nyári fürdőzésekre? Te tanítottál úszni és biciklizni, nem engedted, hogy feladjam, bíztál bennem, és így én is elkezdtem hinni magamban, és végül mindig neked volt igazad. A híres biciklitúráink, olyan tájakat mutattál meg, amiket soha nem láttam volna nélküled, és a hajnali gombatúrák, néha még őzikét is láttunk, és a jutalom egy nagy adag ínycsiklandozó gombapörkölt volt. Te mindig tudtad, hol rejtőznek a gombakalapok, úgy ismerted az erdőt, mint a tenyered, meg a szedrezés, a legeldugottabb szedrest fedezted fel számunkra, ez is minden miattunk volt, hogy legyen sikerélményünk. Úgy érezted a lehető legtöbbet meg kell mutatnod a világból, ösztönösen tanítottál, amit ezúton is köszönök neked. A kertben megtanultam, hogy az, ami a fán van nem kompót, hanem meggy, alma, barack és körte. A ribizliszedés közben megmutattad a poloskát és a vizes hordóban a vizipókot. Megtanítottál alázattal és tisztelettel közeledni az idősekhez, azzal, ahogy te tisztelted a nagymama szüleit. Amennyit segítettél nekik, az néha emberfeletti volt. Ha nagyon hiányzott a mama éa honvágíunk volt, kivittél minket délben vonatot nézni és eljátszhattunk a gondolattal, hogy ez a vonat hazavisz egy pillanatra. Soha egy percig nem unatkoztunk melletted, mindig volt egy feladat, vagy egy vidám történet a tarsolyodban. Este sohasem kapcsoltuk be a tv-t, te voltál a műsor, te mesélted el a gyermekkorod történeteit, amik nagyon tanulságosak voltak, s emberségből ötös. Szegények voltatok, földes házban laktatok egy melléképületben, de mégis mindig boldogok voltatok és elfogadtátok, amit a sors rátok rótt. Túlélted gyerekként a háborút, ínséges idők voltak, amikor hónapokig nem ettetek húst, csak krumplit meg babot. Ó a paradicsomleves története... az egy legenda a családban. A könyv sosem hiányozhatott a kezedből, talán innen a könyvimádatom. A térképes játék, abban mindig jó voltam... kérlek keresd meg Montevideót, és már rá is tapadtunk a térképre, lázasan keresve a várost. Jó móka volt, és hasznos időtöltés, ha éppen nem focit néztük, hát az volt a második szerelmed az unokáid után. A térdeden ülve oltottad belém a foci szeretetét, csak olyankor láttalak bosszankodni... te hólyag, mondtad, ne hátrafelé játssz! Akkor láttalak először sírni, mikor eljöttél velem elsőáldozáskor gyónni, de úgy tettem, mint aki nem látja. Nem tudom, hogy örömödben, vagy bánatodban tetted, de megkönnyebbülve léptél ki a templomból. Sok-sok ilyen közös élményünk van, és amikor meggyújtom sírodon a gyertyát, ezekre gondolok és a két ráncos kezedre, őszinte szempárodra, óva intéseidre. Köszönöm, hogy megismerhettelek Papa! A te szerető unokád: Kata

Szent Ágoston

Ne sírj, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

folytasd kacagásod,

nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem hátunkban,

ahogy mindig is hallható volt.

Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék

a gondolataidon kívül...

csak mert a szemem nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg is fogod találni a lelkemet,

és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légyszives... ha lehet,

töröld le könnyeidet

és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.