És ha az ember él, még mindig történhet valami... 

Szerb Antal: Utas és holdvilág 

A napokban olvastam újra ezt a fantasztikus atmoszférával rendelkező történetet, s újabb érdekes részleteket fedeztem fel benne, amelyeket most megosztok veletek. Mióta utoljára olvastam, sok minden történt körülöttem, ami nyilván befolyásolta mostani látásmódom, s ezért is jó időnkét újraolvasni egy-egy könyvet. Szándékosan nem olvastam semmilyen tanulmányt, vagy kritikát, mert nem szerettem volna ha bármilyen módon befolyásol és bekúszik az én privát gondolataim közé. Mondanom sem kell, hogy számomra ez kultuszkönyv, a legcsodálatosabb utazásokat tettem benne, és repített el mélyebb gondolati síkokra. Megpróbálok nem tartalomszerűen írni, hanem inkább benyomásszerűen, egy- két részletet kiragadva, egy- két kapcsolatot megvilágítva. Kétségkívül sok benne az esemény, de mégis ami végig ott motoszkált a fejemben az a nosztalgia és az, hogy szeretem azokat a történeteket, ahol nincs megoldva a múlt, vagy ahol a múltból bukkannak fel emberek. Ki tudja miért? Mindenképpen hozzájárul az, hogy az író végig készenlétben tartja az olvasót, mindig új részletek kerülnek felszínre. Egy ablakhoz tudnám hasonlítani, ablak a regénybe, ahol sok titok lappang, s az ablakon egy roló, amit az író lassacskán felhúz, s ezzel újabb titkokra derít fényt, de a végső titokra sohasem, mert azt kegyetlenül az olvasóra bízza. Szóval amiből kiindulnék az a nosztalgia, ami néha olyan mélységekbe repít, hogy ha lenne egy időgépünk, rögtön beleülnénk és visszamennénk néhány hónapot vagy évet. Még szerencse, hogy ilyen nem létezik (egyelőre), mert akkor soha nem élhetnénk át a nosztalgia érzését és nem álmodoznánk. "Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után; keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában.'' Néha annyira erős és magával ragadó érzéshullám, vagy nevezzük állapotnak, hogy szinte elhisszük, hogy mindent újra lehet élni, és helyre lehet hozni.Mihály a regény főhőse, a nosztalgia hatására menekül el saját élete elől vissza a kamaszkorba, majd fiatal felnőtt korba, és kergeti a beteljesülhetetlent. Ha valamit egy napon elvágunk, legyen az érzés, kapcsolat, vagy egy ki nem mondott szó, az valamikor egy legkevésbé várt pillanatban fog visszaköszönni és bonyodalmakat okozni, ahogy ebben a regényben is történt. Mihály még nem is tudta, hogy akaratától függetlenül be fog következni az, amire gondolni sem mert, de mégis szerette volna, ha valahogy megtörténik. Ez az a jelenet a könyvből, amikor Mihály rossz vonatra száll és elveszíti feleségét, először a szó fizikai, majd átvitt értelmében is. A regény központi alakja Éva, aki ugyan alig szerepel a könyvben, mégis minden róla szól. A végzet asszonya nem túlzó kifejezés úgy gondolom. Egy nő, aki ennyi pasit halálosan meg tud bolondítani és manipulálni, hogy aztán képtelenek normális életet élni, jogosan kapja ezt a jelzőt. De ha még mélyebbre akarunk ásni, az Éva egy beszélő név, a Biblia egy alakja, a teremtéstörténet központi figurája, a bűnös nő, aki elcsábítja és végzetbe taszítja a férfit Ádámot. Ez a történet illik a mi Évánkra. Vegyük sorba, Tamás a szerelmes testvér, aki felismerve testvére Éva iránti bűnös szerelmét öngyilkosságot követ el, de ebben Éva segít neki, majd Ervin, aki nem tudja földolgozni, hogy Éva eltűnt az életéből, és ferences szerzetesnek áll, majd ennek következtében beteg lesz és meghal, valamint Mihály, aki szintén eljátszik az öngyilkosság gondolatával, mondván ha nem lehet Évával, akkor az élte értelmetlen, s tulajdonképpen át is éli a halálfélelmet az olasz keresztelőn, s ennek következtében jut arra az elhatározásra, hogy Évát ezáltal kiölte magából, tehát szükségtelen meghalnia. Egyetlen aki nem hal meg Éva által az János, viszont őt is manipulálja, hiszen miatta lopja meg barátját Mihályt. Éva mint egy mágnes, akinek ereje lebénítja a férfiakat, és úgy bábozik velük, ahogy neki tetszik. A regény másik nőalakja Erzsi, Mihály újdonsült felesége. Az ő kettejük viszonya éretlen, mindkettő a másikban kereste azt, amivé válni akart, de nem volt hozzá bátorsága. Mihály elhatározta, hogy konformizálódik, normális rendezett életet fog élni, hátrahagyva az álmodozásait, az Ulpius- házban töltött évek hatását, Erzsi pedig túlságosan földhöz ragadt volt, minden társadalmi előírásnak megfelelt, de szeretett volna egy kicsit olyan olyan lenni mint Mihály, és nem megfelelni a világnak. Még jól is elsülhetett volna ez a kapcsolat, de nem volt őszinte, hiszen Mihály végig Évát szerette, ő jelentette számára a beteljesületlen szerelmet, a vágyat, az ifjúság édes mámorát. Az is kiderül, hogy Mihály miért ragaszkodott annyira Évához.' " Téged azért szeretlek, mert hozzám tartozol, őt azért, mert nem tartozott hozzám."  Hogy a pasiknak miért mindig az a nő kell, aki számukra elérhetetlen, ezt nem értem. De erre gyönyörű választ találtam a regényben: " A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek  egymáshoz. A közeledés persze csak illuzorikus, mert a szerelem valójában eltávolít. A szerelem polaritás- a két szerelmes a világ két ellenkező töltésű pólusa."  Mihálynak elsősorban magában kellett megvívnia Éva ellen a csatát, ki kellett magából űznie, mint egy démont, hogy tovább tudjon létezni, Éva ugyanis legyengítette őt, áldozattá tette, ahogy kamaszkorukban a színdarabokban az Ulpius- házban. Mihály szeretett áldozat lenni, akit Éva megöl. Valahogy Éva és a halál átélése egybefonódott, és amikor a halált megélte, bár csak gondolati síkon, kielégült, eltűnt a halott Tamás kísértése és Éváé is. '' Ekkor eszmélt rá, hogy az egész riadt és vizionárius éjszaka folyamán nem is gondolt Évára. A pauza. Élete legnagyobb pauzája. Furcsa dolog, meghalni egy nőért, aki egész éjszaka eszünkbe sem jut!"  Ezen a ponton továbblépett és az életet választotta. "Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami." A regény végén ott a remény, ha megadjuk magunknak a lehetőséget az életre és a szeretetre, akkor abból még valami jó is kisülhet. Ki tudja, talán néha nem a démont kéne kergetni, hanem észre kellene venni azt, aki igaz érzelmeket táplál irántunk, mégha nem is elérhetetlen...

Idézetek a könyvből:

- Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.

- Felmentek Fiesoléba, és nézték, amint egy zivatar fontoskodó gyorsasággal, futólépésben jött a hegyeken át, hogy még idejében utolérje őket.

- Szeretett képzeletben visszahelyezkedni múltjának egy pontjába, és annak a szemszögéből átcsoportosítani mostani életét.