Ha maradnék ...

 If I stay

 Akik figyelemmel követik bejegyzéseimet, azok tudják, hogy micsoda várakozás töltött el, hogy végre megnézhessem ezt a filmet. El kell mondjam, hogy nagy csalódás volt számomra, mint történetileg, mind látványban. Egy ami tetszett a zene volt, mivel kedvelem a klasszikus zenét. Maga a film mondanivalója nem túl bonyolult, azt hittem jobban lesz képviselve vagy másképp a túlvilág, vagy élet a halál után. Ezeket az elképzeléseket a klinikai halálról már sok film és könyv ugyanígy ábrázolta, ezért csalódás volt számomra, hogy semmi új a nap alatt. Engem főleg a történet ezen része izgatott, mert ez a téma is anno foglalkoztatott. Tudom, hogy egy értékelésnél azért nem csak a magam szempontjait kell figyelembe venni, hanem az egészét a dolognak, ezért az a megoldása a filmnek, hogy szaggatott volt a történet, tehát mindig újabb és újabb részleteket tudunk meg a főszereplő Mia életéből, miközben ő élet- halál közt lebeg, nem volt egy rossz megoldás a film készítőitől. Ami kimondottan irritált az az érzelgősségi faktor, ha lehet ezt így nevezni. Néha kénytelen vagyok saját kifejezéseket alkotni, hogy pontosan érzékeltetni tudjam, mire is gondolok. Nagyon szép dolog ha két fiatal szereti egymást, de azért az egész filmben a nyafogásukat nézni, elég unalmas. A másik dolog, hogy a fiatalok, akik még alig ismerik egymást, tragédiakánt élik meg, ha egymástól a tanulmányok miatt el kell válniuk egy időre. Persze mind azt hisszük, hogy az első az igazi és örök, de azért mégis túlzásnak érzem, hogy egy diákszerelem miatt egy rendkívül tehetséges zenész, aki tudatosan készült erre a pályára, feladjon egy zenei ösztöndíjat Amerika legelismertebb zenei intézetében egy turnéról turnéra utazó popsztár miatt. Ha egy karakter úgy van bemutatva, hogy egy öntudatos lány, már gyermekkora óta készül valamire, akkor valahogy nekem nem illik bele ez a szerelmi évődés egy olyannal, akivel még szinte semmit nem élt meg az életben. Vagy ez lenne benne a drámaiság?  Lehet, hogy én vagyok túl szigorú, és a maga nemében egy jó film, mert magam is meglepődtem, hogy az Imdb-n majd 7-et kapott. El tudom képzelni, hogy olyan 20 éves koromig nekem is nagyon bejött volna ez a téma, de véleményem szerint a felnőtt populáció nagy része csak egy gyerekfilmnek fogja fel, és nem túl izgalmas számára. Vagy azért, mert ezeket az érzéseket már megélte (és nagyon remélem, hogy így van), vagy pedig egyszerűen túl sematikusnak találja. Ez a véleményem, de jó lenne, ha mások is kifejtenék a véleményüket, szívesen meghallgatnám egy kamasz meglátásit is. Az a része a filmnek pedig, amely a címre utal, csak a végén jut kifejezésre, amikor elveszíti a családját, s neki el kell döntenie, hogy menjen, avagy maradjon, s egy romantikus befejezés tárul elénk, a  popsztár pasija közli vele, hogy felvételt nyert abba a bizonyos világhírű iskolába, s mi más következik belőle, hogy az álmait nem adja fel még a kómában sem, ezért nem értettem a már fentebb említett párkapcsolati kínlódást, mert végül mégiscsak kiderül, hogy ez számára a legfontosabb.