Poprádi- tó

Magashegyi uderground

Ha nyár, akkor Magas- Tátra, annak is a hegyi vezető nélkül legmagasabban elérhető csúcsa a szlovák- lengyel határon található Rysy (Tengerszem- csúcs). A turistaszezon körülbelül május elejétől egészen október végéig tart kedvező időjárás mellett. A hó ilyenkor csak foltokban fedezhető fel, az is csak 2000 méter felett. Nekünk volt szerencsénk még a legnagyobb hőségben is látni egy keveset, nem mintha annyira áhítoznánk már rá. A Tengerszem- csúcs meghódítása egész napos túrát jelent (8- 10 óra), és csak tapasztalt, jó kondiba lévő és merész túrázóknak ajánlom. A túránk kezdete a Csorba- tó mellett vezető turistaösvényen kezdődött, amely nem túl meredek és kevésbé igényes, szinte bárki könnyedén leküzdheti. A magas csúcsok közt kanyargó út igazán impozáns látványt nyújt. A grafitszürke hegyek zöld aljnövényzettel meghintve s hozzá a szikrázó napsütés elfeledteti velünk a legnagyobb gondunkat is. A természet csodája ez. Az ösvény végén a Poprádi- tóba botlunk, nem túl nagy, de annál szebb. Körbe- körbe magas hegyek övezik, a víz pedig kristálytiszta, türkiz felület telis- tele hallal. A tó mellett közvetlen található egy hegyi szálló és étterem, ahol helyi specialitásokat lehet kóstolni, vagy egyszerűen csak egy kávé vagy tea mellett gyönyörködni a tájban.

A Poprádi- tó elágazásánál 

Utunk tovább folytatódik a piros turistaösvényen a Békás- tavakig (Žabie plesá), közben meredek és kevésbé meredek szakaszok váltják egymást. Ha az ember túrázni megy, soha nem tudhatja mi vár rá, micsoda látvány fogadja majd, s amikor ott van, csak ámul és bámul a gyönyörűségtől. Útközben minket is ért meglepetés látványból bőven, láttunk kristálytiszta hegyi patakot, óriási sziklákat, kisebb vízeséseket és persze mindez még gyönyörű napsütéssel párosult. Szóval minden tökéletes volt. A természet erőt ad és szabadságot. Kicsike pont vagyunk benne, és nem mi parancsolunk, sokszor ő kényszerít térdre, ezért tisztelnünk kell. A Békás- tavak kicsiny tengerszemek, káprázatos türkiz színben, mélyen megbújva a Magas- Tátra csúcsai közt. Belenyúlik egy kis félsziget is, s ezen keresztül beljebb lehet jutni. Ezek után a tavak után kezdődik az igazi kihívás, amely főleg a kondíciónkat teszi próbára.

Bákás- tavak (Žabie plesá)

Olyan meredek út vezet a hegyi menedékházig és onnan a csúcsig, hogy első, sőt második látásra is leküzdhetetlennek tűnik, de amikor jobban szemügyre vesszük, észrevesszük, hogy emberek tömege hömpölyög a hegygerincen, szóval nem lehetetlen följutni. Veszünk egy nagy levegőt és belevágunk. Elérkezünk egy meredek láncos részhez. A lánc arra hivatott, hogy megkapaszkodjunk benne, és fölhúzzuk magunkat, de egy óvatlan pillanatban sérülést is okozhat úgy, hogy nekiprésel a szikla falának, mint ez velem is történt. A könyököm bánta, így véresen folytattam az utam. Oly szűk ott a hely, hogy nincs lehetőség az ápolásra, tovább kell menni, egészen a Hunfalvy-hágó alatti menedékházig (Chata pod Rysmi) (2250 m, a legmagasabban épült menedékház). És végre több órás gyaloglás után megpillantottuk. Boldogan ittuk meg a fél liter kofolát, elláttuk a sebet, és megpihentünk a csúcsokkal övezett házikóban. A pihenő után a Hunfalvy-hágón (Váha) keresztül egy igen meredek ösvény vezet a Tengerszem-csúcsra (Rysy) (2499,6 m), amely egyben országhatár is. 

Chata pod Rysmi (2250m)

Előtte még megpillantottuk a falon két turista halálhírét, akik áprilisban megkísérelték megmászni a csúcsot, de sajnos tragédia lett a vége. Ezzel a nem túl pozitív információval vágtunk neki a csúcs megmászásának. Az első akadályokat sikeresen vettük, bár nem tudtam elképzelni, hogy van még ennél meredekebb fal is, és biztosító kötél nélkül is teljesíthető a csúcsmászás. Tovább mászva elértük az utolsó szakaszt, ahonnan már látható volt a csúcs, páran már ott pihentek a sziklákon boldogan, hogy épségben odaértek. Nekem is ez volt minden vágyam, fölérni a csúcsra. Négykézláb mászva haladtam lassan fölfelé, igen nagy figyelemre volt szükség, nehogy egy mozgó sziklába kapaszkodjak vagy lépjek, mert ott nem fog meg semmi, egyenesen a mélységbe zuhanok. Ekkor persze nem ez járt a fejembe, csupán az, hogy minél hamarább elérjem a csúcsot. Pókember módjára másztam egyre feljebb és feljebb, sziklamászás volt ez a javából, nem holmi gyalogtúra. Kisebb sziklákon már másztam, de ennyire meredeken még soha, ezért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem remegett a lábam. De kell az adrenalin, legalább érzem, hogy élek, ha pedig az a sorsom, hogy a mélybe zuhanva halljak meg, állok elébe. A csúcsra érve megpróbáltam egy kényelmes sziklát szerezni, ahol kifújhattam az izgalmakat. Aztán jött az eszmélés, hogy hol is vagyok. 

A Rysy felé

Te jó ég, ez tényleg majdnem 2500 méter, pontosan 2499, 6 m és ide én másztam fel a két saját lábamon, ill. kezemen. Elmondtam egy hálaimát, s lassan kezdtem hozzászokni a kilátáshoz, háttérben a Maga- Tátra legmagasabb csúcsai, Gerlachfalvi- csúccsal (Gerlach) az élen, amely 2655 méter jelenleg, de geológusok szerint rohamosan kopik. A lengyel oldalon található a Morskie oko tó, szintén türkiz színben pompázva. Ott ültem az államhatáron és azon gondolkodtam, milyen szerencsés ember vagyok, hogy ide eljuthattam, egy életre szóló élmény részese vagyok, s mindezt a barátaimmal és életem párjával tettem. Nem is kívánhat ennél szebbet az ember lánya. Legszívesebben ott maradtam volna örökre. Távol a civilizáció összes baromságától, amely megzavarja az életünket. Ott nem kell senkinek megfelelni, csak saját magunknak. Megcsináltam, itt vagyok és boldog vagyok. Körülnéztem és örültem, hogy élek és szeretek. Valami misztikusság is van benne, amelyet nem is lehet szavakba önteni, de talán nem is kell. Azok az emberek, akik imádják a hegyeket, a természetet, tudják, miről beszélek. Eljött az idő a visszaútra is sajnos, mert még sötétedésig le kellett érni, ezért még egy utolsó pillantást vetve a magasból körülnéztem, majd elindultam lefelé. Kicsit sem volt veszélytelenebb a lefelé haladás, főleg mert egyesek maguk előtt görgették az apróbb köveket, ezzel veszélyeztetve az előttük haladókat. 

lefelé a Rysyről

Találkoztam egy- két pánikba esett túrázóval is, akik megkövülve gubbasztottak, s egy-egy szikladarabba kapaszkodva a sírás határán kétségbeesve várták, hogy majd bátorságot kapnak az égiektől, és tovább tudnak haladni. Nekem szerencsére ilyen gondom nem volt, de a lábrezgés végigkísért egészen a menedékházig. Ott aztán jöhetett a fényképezkedés, mert tudtuk, itt már semmi bajunk nem eshet. Sötétedésig elértük a Poprádi- tavat, s onnan a bicikliúton a holdfénybe haladva elértük a Csorba- tavat. Az út során leforgattunk egy vicces videót, s hullafáradtan estünk a kocsiba, és elindultunk Važecba, ahol már várt a forró zuhany és a pihe- puha ágyikó. S úgy hajtottuk álomra fejünket, hogy másnap meghódítjuk a  híres Kriváňt. Folyt. köv.

Útvonal